A Jó Pásztor vasárnapja - Pángyánszky Ágnes igehirdetése

Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.  Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén.  Jó legelőn legeltetem majd őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein.  Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az Úr.  Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.

Ezékiel 34,11-16

Minden istentiszteleti alkalmon úgy kerül a gyülekezet elé az Isten igéjéről szóló prédikáció, hogy az ige hirdetőjének az ige üzenetét meg kell élnie, meg kell tapasztalnia, át kell gondolnia. Minden héten, minden igehirdetési alkalommal más és más formában történik ez. Aki került már közelébe akármilyen igehirdetési alkalomnak, az megtapasztalhatta ezt – nem véletlenül mondja a Biblia, hogy Isten igéje élő és ható szó. Amikor elér bennünket, munkálkodni kezd bennünk.

Így történt ez velem is az elmúlt héten.
Több esemény, több tapasztalat, több gondolat formálta ezt az igét, ami ma előttünk van. A szerdai napon a lelkészek havonta megtartott megbeszélésén vettünk részt. Ezeken az üléseken mindig elővesszük azt az igeszakaszt, ami annak a vasárnapnak a prédikációs alapigéje, és együtt készülünk rá. A készülés alapos bibliai munka is egyben – átgondolunk olyan részleteket, amelyek segíthetnek bennünket a prédikációra való készülésben. Az egyik fontos témája a beszélgetésnek az volt, hogy ennek a mai igeszakasznak van egy előzménye, az 1-10 versek, amelyekben az Úr elítéli azokat, akik nem segítettek azokon, akik pedig segítségre szorultak. A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. – így szól ez az első rész.

Míg az igeszakasz második fele Isten gondoskodásáról, szeretetteljes gondviseléséről szól, addig az előtte lévő részben Isten szembesíti az embereket bűneikkel és önzésükkel. A lelkészgyűlésen felmerült a kérdés: vajon miről prédikáljunk akkor? Két üzenetet is közvetít ez a rész Ezékiel próféta könyvéből, de most melyik legyen az, amelyik ennek a vasárnapnak lesz témája? Bűnbánat vagy gondviselés? A bűnökkel való szembenézés vagy pedig az Isten pásztori szeretetének a hirdetése?

Később még megpróbálok erre a kérdésre választ adni, de talán érdemes azt is elmesélnem, hogy amikor azon gondolkodtunk, hogy mire van a ma emberének legnagyobb szüksége, akkor nagyon egyetértettünk abban, hogy a legnagyobb szükség a lelki gyógyulásra van. Mindeddig azt gondoltuk, testi bajainknak nem sok közük van lelki gondjainkhoz. Mostanra egy sokkal átfogóbb tudással rendelkezünk betegségekről, akár testi, akár lelki értelemben. Sokkal több kapcsolódást látunk testi és lelki nyomorúságaink között. A ma embere feldolgozhatatlannak tűnő lelki terhek alatt szenved, és szó szerint belebetegszik ezekbe. Amire leginkább vágyik, az a múltjának megértése, a múlt feldolgozása, - azért, hogy a jelen élhető és elhordozható legyen.

Eddig csak leszóltuk az amerikai filmeket, amelyekben azt láttuk, hogy mindenki pszichológushoz, pszichiáterhez jár. Ma már tudjuk, hogy mi is megkeressük azokat a csatornákat, azokat a személyeket, akiktől segítséget várunk lelki és fizikai problémáinkhoz. De kikhez is fordulunk? Regényeket lehetne írni és mesélni erről – de leginkább azt mondhatjuk, hogy kipróbálunk mindent, ami csak elénk kerül. Mint egy boltban, úgy válogatunk a jónak tűnő megoldások között, pénztárcánkat sem kímélve.

Egy csatornáról, egy megoldási lehetőségről azonban elfeledkeztünk: a Biblia üzenetéről. Az Isten vigasztaló és életet adó szaváról. Jézus gyógyító és bűnbocsátó hatalmáról. A keresztény lelkigondozásról. A bűnbánat, a bűnvallás, az úrvacsora lelkünket helyreállító erejéről. Arról, amit maga Isten mond ki felénk ezen a vasárnapon is: Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.

Nem magamat, vagy magunkat szeretném senkinek ajánlgatni lelki problémák gyógyítójaként – lelkészként és igehirdetőként azt a feladatom, hogy a Mindenható Isten Jézus Krisztusban megjelenő szeretetére és gondviselésére mutassak rá, mint arra a forrásra, ahonnan az életünk gyógyító ereje származik. Ha belegondolnánk abba, milyen lelki gyógyulási lehetőségek vannak az Isten szavában, a Biblia üzenetében, a keresztnek és a feltámadásnak az erejében, magunk is meglepődnénk.

Hiszen mivel is megyünk legtöbbször jóshoz, kineziológushoz, ilyen-olyan gyógyítóhoz? Egy régi bűnnek, hibának, magunk vagy mások által nekünk okozott bűn terhével. A „nem tudom, mi történik velem” mögött nagyon is valós események húzódnak, még ha segítséget is kell kérnünk ahhoz, hogy szembe tudjunk velük nézni. A mai természetgyógyászatban sokat halljuk, hogy gerincünk és hátizomzatunk megmondja, milyen görcsösen cipeljük az életünk terheit. Emiatt mondjuk az úrvacsorai imádságban: Szánj meg minket, amikor életünk terhével hozzád menekülünk… Jézus a meggörnyedt, megterhelt embert így hívja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek. Isten minden szava az életünk terheinek gyógyításának szándékáról szól: a bűnbánat, a bűnbocsánat lehetőségéről, a terheink magunk mögött hagyásának és a bűnbocsánat által megújult élet ajándékáról.

A mindennapok gondjai mellett életünk másik kínzó problémája az élet végességével való szembenézni nem tudásunk is. Az emberi életet akkor is megviseli a halál, ha idős korában kell egy szerettétől ebben a földi életben elbúcsúznia, de azt kell mondanunk, emberfelettien sokszor kell szembenéznünk a megmagyarázhatatlan és érthetetlen halállal. És az is igaz, hogy testünk és környezetünk pusztításával mi magunk is hozzájárulunk ahhoz, hogy az élet ilyen törékeny és sebezhető legyen. Gondoltunk már arra, hogy Jézus golgotai kereszthalála a mi fájdalmas halálunkban való osztozásnak a kifejeződése is? Hogy nem a magas mennyei trónuson ülő Istent prédikáljunk, hanem a mi halálunkat átélő és végigjáró Istent? És olyankor, amikor minden idegszálunkkal arra vágyunk, hogy az életünkben egy megoldhatatlannak tűnő helyzet megoldódjon, hogy szűnjön baj és fájdalom, hogy legyen erőnk újra azok lenni, akik voltunk és akik lehetnénk, eszünkbe jut, hogy Jézus feltámadásának lehetőségében Isten bennünket is megkínál az élet feltámadásának ebben és minden aktuális pillanatban való lehetőségével?

Ígértem, hogy szólok még arról, hogyan próbáltunk a lelkészgyűlésen válaszolni arra a kérdésre, hogy az igehirdetésnek vajon melyik a feladata? A bűnökkel való szembenézés vagy pedig az Isten pásztori szeretetének a hirdetése? Nos, biztos vagyok benne, hogy Isten azt szeretné, ha ma mindkettővel szembenéznénk, és a kettőt egységben látnánk. A bűneink terhét és a megbocsátásnak, az isteni szeretetnek a gyógyító erejét is.

Hiszen egyházi szokásaink szerint ma van a Jó Pásztor vasárnapja. A Biblia nagyon szeret képeket használni – a jó pásztor képe egy bensőséges, szeretetet, bizalmat, nyugalmat sugárzó kép. Olyan, mintha úgy kellene leülnünk valakivel beszélgetni, hogy eltűnik minden szorongásunk és frusztrációnk, és felszabadultan, békességgel tudjuk elmondani azt, ami nekünk fáj és bennünket terhel.

Ez a mai vasárnap a lelkigondozó Isten vasárnapja: a legnagyobb pszichológus, a legnagyobb pszichiáter, a legnagyobb kineziológus vasárnapja. Vegyük elő otthon a Bibliát, és olvassuk el belőle János evangéliumát, különösen is azokat a részeket, amelyekben Jézus lelkigondozói munkát végez, emberekkel találkozik, nekik segít. Képzeljük el, hogy mi is Jézushoz fordulunk, akár még imádkozzunk is, és figyeljünk erősen az Isten válaszára. Egy belső hangban, egy másik ember kedves szavában, egy átölelő karban, egy mosolyban, egy bibliai igében, egy imádságban meglelhetjük hozzánk is szóló szavát.

Ámen.